Számhordozás

Számhordozásról akkor beszélünk, ha az ügyfél telefonszáma előzetesen másik szolgáltatónál van, de szeretné a megszokott telefonszámát megtartani az új szerződéshez kapcsolódóan is. Ennek érdekében számhordozási folyamatot kell kezdeményeznie nálunk. A számhordozási folyamat során a régi szolgáltató SIM kártyája lekapcsolásra kerül abban az időintervallumban (időablak), melyről cégünk az új SIM kártya kiküldésével egy időben tájékoztatást küld.

Számhordozása esetén figyelni kell arra, hogy minden olyan telefonkészüléket, amely az adott szolgáltatónál nem használható vagy kártyafüggetlen, előzetesen kártyafüggetlenné kell tenni, hogy alkalmas legyen az új SIM kártya befogadására. Ez a függetlenítés az új előfizető feladata.

A számhordozás a SIM kártya cseréjével történik az időablak alatt oly módon, hogy az átadó szolgáltató lekapcsolja a régi SIM kártyát, mi pedig bekapcsoljuk az új SIM kártyát és rá az átadott telefonszámot. Az időablak után a készüléket ki, majd be kell kapcsolni, és ekkor jelentkezik fel az új hálózatra.

A számhordozási átállási idő a folyamat elindításától számítva kb. 4-5 munkanap. Ebből az az időszak, amíg nem használható a telefonszám hívásra és hívás fogadásra, csak maximum 4 óra, és ezt az időablakot is Ön választhatja meg.

Ha a számhordozás elindult, azt leállítani legkésőbb az időablakot megelőző 2. munkanapon 16 óráig lehet. A leállítást írásban kell kérni az ügyfélszolgálattól.

A szerződést nem kell felmondani a régi szolgáltatónál, ugyanis a számhordozási folyamattal párhuzamosan a szerződés is megszűnik.

Az Ön teendői

  • Még a számhordozás előtt meg kell bizonyosodnia róla, hogy nincs semmilyen kötelezettsége a régi szolgáltatója felé. Amennyiben mégis lenne bárminemű kötelezettsége, tájékozódjon a kötelezettségek pontos összegéről, legyen az számla tartozás, illetve telefon-, tarifa-, szolgáltatói- vagy akár opciós hűség, és ezeket a kötelezettségeit egyenlítse ki.
  • Kérjen adategyeztetési nyilatkozatot, hogy a szolgáltató nyilvántartásában szereplő pontos adatokat tudjuk a számhordozási nyomtatványra felvezetni. Amennyiben nem az átadó szolgáltató nyilvántartásában szereplő azonos adatokat írjuk rá a nyomtatványra, elutasításra kerülhet a számhordozás. Kérjük, hogy ezt az adategyeztetési nyilatkozatot szkennelje be vagy fotózza le és töltse fel az ügyfélkapuba a kapcsolat / üzenet írás menüpontba.
  • Adategyeztetési nyilatkozat hiányában töltse fel a régi szolgáltatója által kibocsátott utolsó számlát, mert ezen általában fel vannak tüntetve a pontos adatok.

Minden csomagunknál lehetséges számhordozás, melynek díja 4.990 Ft / simkártya. Díjbekérőt küldünk megrendeléskor erről.

Ha ezzel végzett…

… akkor szükséges még kitölteni egy lemondó nyilatkozatot, hogy a száma hozzánk kerüljön. Kérjük, hogy géppel töltse ki, utána nyomtassa ki, írja alá, irattassa alá két tanúval, fotózza le vagy szkennelje be és töltse fel az ügyfélkapuba. a kapcsolat / üzenet írás menüpontba. FONTOS! A dokumentumra eredetiben is szükségünk van, ezért kérjük, hogy küldje el nekünk postán: Extranet Kft., 1163 Budapest, Kőszál u. 14.