Internet előfizetések száma Magyarországon

Nemrég kaptuk meg a statisztikákat a 2016. IV. negyedévről melyből egy érdekes trend látszik kirajzolódni.

Úgy néz ki, hogy az internet előfizetések száma hamarosan eléri a lakosok számát. Ebből persze elhamarkodott következtetés lenne azt leszűrni, hogy mindenkinek van egy internet hozzáférése, hiszen sokunknak több is van, és valakinek pedig nincs.

Internet hozzáférések száma

Ezt inkább úgy kell nézni, mint bármilyen közművet, vizet, villanyt, gázt, hogy azért nagyjából bárkinek bárhol elérhető az országban, és használjuk is rendszeresen, mert hozzászoktunk.

A növekedés lelassult, ami egyrészt azt jelenti, hogy egyre kevesebb a szűz terület az országban, ahol nincs szélessávú internet elérés, másrész egyre kevesebb az olyan ember, aki nem használ semmilyen internet hozzáférést.

A hozzáférések elérési technológiája viszont egyértelmű trendet mutat: a jövő a mobil hozzáféréseké. Kb. 1 millió ADSL (rézkábeles, régi) és szintén kb. 1 millió a koax kábeles (kábel tévé, optika, újabb) hozzáférést használunk, viszont ezek száma nem növekszik. Emellett van még kb. 6 millió mobilnet is, melyek száma jelentősen növekszik, viszont sajnos jellemzően forgalomkorlátosak (kivéve nálunk, és így viszont kiválthatók a helyhez kötött szolgáltatások).

Érdekesség, hogy az előfizetések száma már csak 10%-kal nőtt tavaly, viszont a letöltési adatmennyiségben egy év alatt 30% emelkedés volt, azaz nemcsak, hogy használjuk a hozzáférésünket, hanem egyre intenzívebben használjuk azt.

Szót érdemel még a telefon előfizetések száma is. Úgy néz ki, hogy a hosszú évek óta változatlan helyzet továbbra sem fog változni, azaz mindenkinek van mobiltelefon előfizetése, érdekesség viszont, hogy a vezetékes telefont még mindig nem kell temetni, hiszen minden harmadik ember használ otthon telefont, és megállt a csökkenés.

Telefon elérések száma

Fontos megemlíteni, hogy a szolgáltatók tavalyi árbevétel növekedése nem haladta meg az előfizetések számának növekedését, azaz továbbra is folytatódik az a trend, hogy nem nőnek az előfizetési díjak szerencsére. Ezt a mi csomagjaink árai is tükrözik, hiszen 2003 óta nemhogy nem emeltünk az árainkon, hanem még 20%-ot csökkentettünk is, pedig azóta az infláció is sokat megevett az árak értékéből.

Szuper, hogy a szolgáltatók versenyeznek, mert így mi előfizetők sokat nyerhetünk ezzel. Csak kell egy csapat, aki segít eligazodni a dzsungelben – ugyanis Magyarországon 600 internet szolgáltató van – de nem kell aggódnia és távközlési szakembernek továbbképeznie magát, mert azért vagyunk mi itt, hogy segítsünk Önnek a választásban.

Ha szeretné, ahogy átnézzük az előfizetéseit, akkor egyszerűen csak kérjen egy visszahívást, és kollégáinkkal ingyenesen és kötelezettség mentesen átbeszélheti a dolgokat.

Ezt olvasta már? Megdöbbentő! Milyen internet sebességre számíthat mobilneten

Szoftveres biztonsági tippek az új évre

Szakértőink összeszedték, hogy mit tegyünk az online biztonságunkért.

  1. Mindenhová más-más jelszó

    Tudjuk, hogy nehéz ezt betartani, de ne használjuk több szolgáltatáshoz ugyanazt a jelszót. Minden egyes weboldalhoz egyéni jelszót adjunk meg – használhatunk jelszógenerátort is a feladatra. A jelszavak legyenek hosszúak, bonyolultak, tartalmazzanak kis- és nagybetűt, számot is. Eszünkbe se jusson papírra leírni őket, vegyük igénybe a jelszómenedzselő megoldásokat. Ahol csak lehet, kapcsoljuk be a kétfaktoros azonosítást.

  2. Frissítsünk

    Ne halogassuk a frissítések telepítését, a legtöbb közülük olyan biztonsági lyukakat foltoz be, melyekről a hekkerek már tudnak. Gyakran, időben frissítsünk! Frissítsük a szoftvereinket, de a hardverek – például a router – vezérlőprogramjáról (firmware) se feledkezzünk meg.

  3. Készítsünk adatmentést

    A fájljainkat használhatatlanná titkosító zsarolóvírusokra egy egész iparág épül. A zsarolóvírusok ellen a leghatásosabb védekezés, ha rendszeresen készítünk biztonsági mentést adatainkról. Ezt a mentést ne hálózatba kötött adattárolóra bízzuk, hisz a zsarolóvírusok gyakran a külső lemezek adatait is titkosítják.

  4. Vigyázzunk az e-mailben küldött linkkel

    Mindig gyanakvással éljünk, ha egy ismeretlen feladótól érkező e-mailben kell egy linkre kattintanunk. Az adathalász támadások egy közismert szolgáltatót másoló hamis oldalra visznek, ahol a bűnözőknek adjuk meg önként adatainkat. Helyette a böngészőben kézzel adjuk meg az ismert webáruházak és az internetbankunk címét.

  5. Keressük a lakat jelecskét online vásárláskor

    A legtöbb weboldal titkosított, biztonságos kapcsolaton keresztül kommunikál velünk, adatainkat titkosítva továbbítja. Hogy az adott weboldal biztonságos, onnan tudjuk, hogy a webböngésző címsora elején egy kis lakat ikon jelenik meg, amelyet „https” követ. Amikor fizetünk, személyes adatokat adunk meg, ezért mindenképp győződjünk meg, hogy biztonságos a kapcsolat.

  6. Ne küldjünk bankkártya adatokat

    Bármilyen nyomós érvünk is legyen erre, e-mailben vagy szöveges üzenetben senkinek se küldjük el bankkártyánk adatait. Az e-mail vagy üzenet később hekkerek kezébe kerülhet.

  7. Változtassuk meg a gyári jelszavakat

    Karácsonyra sokan kaptunk ajándékba valamilyen okos készüléket, melyre a gyártó alapból feltett egy jelszót, felhasználónevet. Mielőtt a készülékre bíznánk házunk védelmét, mindenképp változtassuk meg a gyári azonosítókat.

  8. Közösségi megosztás előtt gondolkodjunk!

    Lehet, hogy elcsépelt, de ezerszer el kell mondanunk: nem kell mindent megosztani a Facebookon, előbb gondolkodjunk, és utána posztoljunk. Egy poszt örökre megmarad.

A cikk részben a technokrata oldalról származik.

Wifi router beállítás

Az ügyfélszolgálatunkon elég sokszor felmerül az a kérdés, hogy hogyan kell az otthoni wifi routert beállítani, ezért írtunk egy cikket erről.

Elöljáróban azt kell tudni, hogy minden router beállítási menüje más, még gyártón belül is eltérnek, ezért ez az anyag csak tájékoztató jellegű, és csak a mi ügyfeleinknek szól.

Először is csatlakoztassuk az internet szolgáltatótól jövő kábel a WAN portba, a saját számítógépeinket pedig a LAN portok valamelyikében, ezek sorrendje felcserélhető.

Utána az egyik csatlakoztatott számítógépen nyissunk egy böngészőt, és router dobozán található adminisztrációs felület IP címét írjuk be, pl. 192.168.1.1. Ha az oldal megnyílt, akkor be fogja kérni a felhasználó nevet és jelszót, azt szintén a doboz oldalán találjuk.

Ha sikerült a belépés, akkor kb. az alábbi kép fog fogadni.

status

Válasszuk a gyorsbállítás vagy quick setup menüt.

quicksetup

Utána állítsuk automatára a WAN portot.

quicksetupwan

A vezeték nélküli hozzáférés bállításánál állítsuk be kézzel az egyik csatornát, ne hagyjuk automatán. Változtassuk meg a gyári jelszót.

quicksetupwireless

NE klónozzuk a MAC címet.

quicksetupmacclone

Már csak el kell mentenünk.

quicksetupfinish

Ezek után a router újraindul, és kb. egy perc után már használható is.

Javasolt még az oldalsó menüben a gyári adminisztrációs jelszó megváltoztatása is a system tools menüben.

5,1 megabit másodpercenként az internet átlagsebessége a bolygónkon

Egy amerikai kutatócég legfrissebb negyedéves jelentése szerint tovább nőtt az internet átlagsebessége a világban. Magyarországon is javul a tendencia, idehaza már 10,7 megabit az átlagsebesség.

Tavalyhoz képest éves szinten 14 százalékot gyorsult az internetelérés átlagsebessége globálisan. Mindez átlagosan már 5,1 megabitet jelent másodpercenként, amivel kb. 3/4 óra egy teljes film letöltési ideje. Emellett érdekes és fontos adat, hogy a hozzáférések 65 százaléka már meghaladja a 4 megabites per másodperces sávszélességet.

Az első helyen továbbra is Dél-Korea áll. A távol-keleti országban az elérések átlagsebessége 20,5 megabit/mp-es, ugyanakkor ez az érték az előző időszakokhoz mérten csökkent. Éves szinten 19, az előző negyedévhez képest pedig 11 százalékos a visszaesés.

A dobogó második és harmadik fokán két skandináv állam, Svédország ás Norvégia végzett. Előbbi országban 17,4 megabites, utóbbiban pedig 16,4 megabites az átlagos sávszélesség, ami 23 és 44 százalékos előrelépést jelent az előző évhez képest.

Hazánk relatíve jó pozícióban, a 26. helyen szerepel a maga 10,7 megabites eredményével, ami 8 százalékos előrelépést jelent 2014 hasonló időszakához mérten. A környező országok közül Románia végzett a legelőkelőbb helyen. Dél-keleti szomszédunk 12,8 megabittel a 12. helyet kaparintotta meg. A többi határos ország listája: Ausztria a 23., Szlovákia a 25., Ukrajna a 31., Szlovénia a 35., Szerbia pedig a 44. helyen szerepel.

A negyedévente elkészülő jelentésben a világ 193 országát rangsorolják internetelterjedtség, sávszélesség, illetve sebezhetőség szempontjából, ugyanakkor a jelenlegi kimutatásban csak 108 országot vizsgált. Az eredmények azon cég kimutatásai alapján készülnek, mely világ internetforgalmának átlagosan 20-30 százalékát bonyolítja le a szerverein 72 ország 650 városában.

Ha szeretne otthonába vagy irodájába a világ átlagsebességénél hatszor gyorsabb és a magyarországi átlagsebességnél háromszor gyorsabb internetet, mindezt 4 kávé áráért havonta, akkor nézze meg csomagajánlatunkat!

Forrás: Akamai Technologies, HWSW

Ajánlott minimum számítógép konfiguráció

Internet szolgáltatóként gyakran ráfutunk arra, hogy előfizetőink valamilyen internet-sebességgel kapcsolatos problémát jeleznek, de ez mint később kiderül, sajnos a számítógépük lassúságára vezethető vissza. Ezért írunk egy rövid összefoglalót arról, hogy szerintünk milyen minimális, illetve javasolt alkatrészekből és szoftverekből áll össze egy manapság elvárhatóan jó sebességgel futó számítógép, és mi az, amit már nem javasolunk.

Ha Önnek ennél régebbi alkatrészek vannak a gépében, akkor javasoljuk ezek cseréjét, ami sokszor sajnos a teljes számítógép cseréjével is járhat. Erre külön webáruházat működtetünk , ahol nagyon jó árban használt, de márkás számítógépeket kap letisztítva, garanciával és házhoz szállítással. Áruházunkban új és használt számítógépeket és alkatrészeket is talál, így az Ön felhasználási igényeihez is tudunk igazodni.

Ha az Ön számítógépének alkatrészei a lentieknek megfelelőek, de a sebességével mégsem elégedett, vagy csak alkatrész cserére lenne szüksége, akkor jelezzen nekünk, és rendszeresen (!) küldünk egy számítógépes szakembert, aki kicseréli a kívánt alkatrészeket és rendbe rakja a szoftvereket, hogy megint gyors legyen a gépe. Ezt az internet-szolgáltatása mellé nagyon kedvező áron megrendelheti.

A most következő összefoglalásunk eltérhet mások véleményétől és kizárólag tájékoztató célokat szolgál.

Alkatrészek

Az alkatrészekről a windows-ban a start menü / vezérlőpult / rendszer menüben tájékozódhat.

Processzor (ExtraCom bevált márka: Intel)

Nem ajánlott: Pentium 4, Celeron
Minimum: Core 2 Duo (2006. augusztus) vagy Core 2 Quad (2007. január)
Javasolt: Core i3 (2010. január), Core i5 (2009. szeptember) vagy Core i7 (2008. november)

Figyelem! A kiadás dátuma nem a gyorsaságot adja meg! A Core i7 a leggyorsabb, utána jön a Core i5 és utána a Core i3.

Memória típusa (az alaplaphoz illeszkedő foglalatban, ExtraCom bevált márka: Kingston)

Nem ajánlott: DDR2; 1, 2, 4 GB; 400-1066 MHz; 2007. január
Minimum: DDR3; 1, 2, 4, 8 GB; 800-2133 MHz; 2008. augusztus
Javasolt: DDR4; 4, 8, 16 GB; 800-2133 MHz; 2011. január

Memória mérete

Nem ajánlott: 1 GB vagy kisebb
Minimum: 2 GB
Javasolt: 4 GB, 8 GB

Figyelem: 32 bites operációs rendszer esetén maximum csak 3,5 GB memóriát használhatunk!

Alaplap (ebből nagyon sok féle jó márka van)

A processzor és a memória típusához illeszkedő foglalattal.

Adattároló

Nem ajánlott: Egzotikus márkájú és / vagy 5400-as fordulatszámú és / vagy 120 GB-nál kisebb méretű
Minimum: Merevlemez, HDD (ExtraCom bevált márka: Western Digital), 7200-as fordulatszámú, méret felhasználástól függően, minimum 120 GB
Ajánlott: Szilárdtest-meghajtó, SSD (ExtraCom bevált márka: Kingston HyperX 3K vagy Savage), méret felhasználástól függően, minimum 120 GB

Megjegyzés: ha semmi mást nem cserél ki a számítógépében, csak a HDD-t SSD-re, nagyon meg fog lepődni, hogy mennyivel gyorsabb lesz! Van egy jó ajánlatunk erre!

Videókártya (ExtraCom bevált márka (chipset): Nvidia)

Minimum: DirextX 9-et, WDDM 1.0-át és 1280*1024-es felbontást kezelő videókártya szükséges az operációs rendszer miatt.
Ajánlott: igénytől függően a csillagos ég a határ (ha játékra használják).

Többi alkatrész

Igénytől függően, ezek már annyira nem befolyásolják a gyorsaságot.

Szoftverek

Operációs rendszer

Nem ajánlott: Windows 95, Windows 98, Windows XP, Windows Vista, illetve bármilyen olyan operációs rendszer, aminek rendszeres (!) karbantartásához nem talál szakembert
Minimum: Windows 7, 32 bit-es
Ajánlott: Windows 10, 64 bit-es

Javaslat: Windows 7-től felfelé térítés nélkül lehet frissíteni Windows 10-re, akár új telepítéssel is és a régi kulccsal.

Víruskereső és tűzfal

Nem ajánlott: Nem létező, nem működő, pult alól beszerzett, térítésmentes, terméktámogatás nélküli víruskereső
Minimum: Eset Nod 32 Antivírus + Windows tűzfal
Ajánlott: Eset Smart Security

Mindkét ajánlott típust cégünk forgalmazza, nagyon kedvező éves díjban.

Irodai programcsomag

Nem ajánlott: Microsoft Office 2010, 2007, 2003, XP, 2000, 97, 95, 4.3, 4.2, 4.0, 3.0
Minimum: Microsoft Office 2013
Ajánlott: Microsoft Office 2016 (egyszeri vásárlás) vagy 365 (előfizetéses modell)

Többi szoftver

Igénytől függően. Ha erőforrás igényes szoftvereket használ, akkor kérjük ne a minimum, hanem az ajánlott alkatrészeket vegye figyelembe.

Ha a fentiek szerint cselekszik, akkor lesz egy stabil, megbízható és gyors számítógépe, amire mindig is vágyott.

Ha kérdése van, keresse munkatársainkat, akik szívesen segítenek termék- illetve szoftver választásban.

A fenti alkatrészeket és szoftvereket megtalálja kedvezményes webáruházunkban.